JUNG PUMPEN - hagyományosan működő cég
Kezdetekben voltak a trágyalé szivattyúk
1924 szeptember 1. alapított az akkor 28 éves szerelő, Heinrich Christian Jung, a westfáliai Steinhagenben egy bádogos és szerelő műhelyet. Apja tudta nélkül, aki bádogos volt, és aki a frank Steigerwald-ból westfáliába jött, megvásárolt egy 7000 qm nagy földet 3500 reichsmark-ért és felépített rajta egy kis műhelyet. Együtt egy segéddel elkezdte a kézi trágyalé szivattyú gyártását, amelyet kis szériában a “Weltruf” név alatt a környékbeli gazdáknak értékesített.
Épületek víztelenítése és szennyvíz technika
A második világháború után Heinrich Jung az addig kézi gyártású üzemet ipari szériagyártásra hangolta át és 1954-ben az A54-essel építi az első JUNG-szennyvízszivattyút. Ezzel párhuzamosan készülnek az első fekáliás szennyvízátemelők.
A műszaki fejlődés gyorsan halad és Jung Pumpen már 1963-ban az U33-al az első merülő szivattyút viszi a piacra – akkoriban egy műszaki forradalom. Ezzel megtette a döntő lépést az épület víztelenítés és szennyvíztechnika szegmens specializálódása felé.
Az U3K szivattyúval a JUNG PUMPEN kifejlesztett a 70-es években egy zsompszivattyút, amely nagy ismertségnek örvend.
Nyomott rendszerű víztelenítés
A 80-as évek hozzák a nyomott szennyvízrendszerek tervezésébe és kivitelezésébe való belépést. A 90-es évek végén épített műanyagüzem szállítja a korozióval szemben ellenálló műanyagaknákat ehhez az alkalmazási területhez. Ma Európa szerte alkalmazás alatt vannak nyomott víztelenítő berendezések a JUNG PUMPEN gyárból.
Az új évezred kezdetén indult a K1 kondenzvíz szivattyú forgalomba hozatala. Kazánokból származó kondenzátumok elszállítása által, agresszív közegekre való szivattyúkkal bővült szállítási programunk.
Információ – egy fontos eszköz
A növekvő termékféleséggel nő a felhasználók információigénye és így elkészül 2004-ben az információs és kommunikációs központ a FORUM, amelyben évente több mint 2000 látogató vesz részt szemináriumokon és rendezvényeken.
Ma – a klímaváltozás és globális piacok idejében
A meglévő termékek továbbfejlesztése mellett a JUNG PUMPEN nagy figyelmet fordít a vevői aktuális igényére. Az árvízesemények növekvő számával a cég a Flutbox-al egy első segély csomagot fejlesztett ki háztartásoknak az árvíz veszélyeztetett területeken.
A meglévő termékek továbbfejlesztése mellett a JUNG PUMPEN nagy figyelmet fordít a vevői aktuális igényére. Az árvízesemények növekvő számával a cég a Flutbox-al egy első segély csomagot fejlesztett ki háztartásoknak az árvíz veszélyeztetett területeken. Ma a globalizáció idejében, a JUNG PUMPEN mint középnagyságú vállalkozás 365 alkalmazottal és 78 millió Euro forgalommal része az amerikai Pentair csoportnak. Egy tradicionális vállalkozás több mint 90 éves tapasztalattal, amely a jövőben is "Made in Germany" minőségről fog gondoskodni.